solymászatról mindenkinek, elméletek, ismeretek, kalandok

a solymászat kialakulásának a feltételeiről a solymászat évezredes szerepéről a hadászatban, a sportban , a fenntartható használat elvének alkalmazásában. solymászati módszerek stílusok, solymász kalandok.

BERGSZÁSZI GYÖRGY VOLT 1968 UTÁN A SOLYMÁSZAT TÉMAFELELŐSE A MAVOSZ-BAN. Ő ÉS DR KOLLER MIHÁLY FŐTITKÁR LEHETŐSÉGEIK SZERINT MINDENT MEGTETTEK, HOGY A SOLYMÁSZAT LEGÁLIS VADÁSZATI MÓDDÁ VÁLJON. /BOGYAI FRIGYES/


A solymászattal kapcsolatos hivatalos levelit, tervezeteit a dzsigt.hupont.hu-n tettem közzé. Itt saját írásaiból idézek, melyből megismerhető a solymászokhoz a solymászathoz való hozzá állása. AHAMU ALATT c könyvében tanatványiról is megemlékezik, s e vissza emlékezések között több mint a fele solymászokról szól.  (Székely, Krompaszky, Wrábel, Szabó Pityu, Kromek..) Egy egy írását  külön cím alatt idézem. Más könyveiben is ír tanítványairól, melyek közül nem egy egykori solymász, kik a sport és hivatásos vadászok között is szakmai elismerést szereztek.



hamu_alatt01.jpg

hamu_alatt02.jpg

AZ IDÉZETT RÉSZ KÉSŐBB TÖLTÖM FEL.

hamu_alatt03.jpg

hamu_alatt04.jpg




hamu_alatt05.jpg

hamu_alatt06.jpg


















Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612746042, 0612948690, 06308944199,

szervizkozpont.hupont.hu

2. Szervezetfejlesztés Mesterfokon!

► Kasza Tamás összesen 25 éve a szervezetfejlesztés területén mozog. Új könyve több mint ezer vállalkozót segített, hogy megértsék a szervezetfejlesztés sorrendjét, és pontos alkalmazását.

szervezetfejlesztes.hupont.hu

3. SATVEDA

► IGAZTUDÁS

sadvidya.hupont.hu

4. Sztárok Oldalai

► Miley Cyrus, Hannah Montana, Justin Bieber, Avril Lavigne, Selena Gomez, Hilary Duff, Beyonce, Shakira, Leonardo Dicaprio, H2O Sellőmesék, Ashley Tisdale, Demi Lovato

sztar-oldalak.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

3. Scarlett..."Holnap új nap virrad"...

► Ha a könnyek záporként mossák el lépteid és hited, akkor se feledd : Örökké mégsem eshet...

scarlett.hupont.hu

4. MORTÁL KOMBAT KÉPGALÉRIA

► MORTAL KOMBAT TRILOGY-GOLD-PROJEKT-ANTHOLOGY

mortalkepek.hupont.hu

5. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

6. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

7. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

8. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok

► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?

linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu

9. Minden ami lakásfelújítás, szobafestés, burkolás, kisebb nagyobb munkára.

► Minden ami lakásfelújítással kapcsolatos, kisebb nagyobb munkálatokra, olcsón és gyorsan. Budapest egész területén. Szinte azonnali kezdéssel vállaljuk lakások, házak, panelok, irodák teljes körű felújítását. Ingyenes felmérés, 5 év garancia.

epiteszek.hupont.hu

10. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

11. Nagy;és kis macskafélék

► HA ÉRDEKELNEK A MACSKÁK AKKOR ITT A HELYED!!!

jankamarci.hupont.hu

12. Starok,csilogás,filmek sztárok,pletykák!!!

► Sziasztok!remélem tecceni fogok

eclipselove.hupont.hu

13. Idézetek,képek

► Itt mindenféle idézetet megtalálsz..életről,barátságról,szerelemről...és kérésre is teszek fel

erdekesoldal.hupont.hu

14. Schwarenberg kennel, szálkás-, hosszú- és rövidszörű tacskók

► Kaninchen, törpe, standard tacskók minőségi tenyészete.

schwarenberg.hupont.hu

15. ERRŐL- ARRÓL- ŐSZINTÉN & EZ + AZ

► Ez egy sok mindenről szóló Honlap. Olvashatsz szépről, jóról, rosszról, vidámságról, érdekességekről, stb.

errol-arrol-beszelni.hupont.hu

16. ♥♥♥horse♥♥♥

► zene állatok gitár vicc stb.

regina.hupont.hu

17. Konténeres sittszállítás Budapest

► Olcsó konténeres sittszállítás +36 21 300 7197 azonnal! Hulladék konténer rendelés Budapesten.

konteneres-sittszallitas.hupont.hu

18. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

19. Dorka főoldala

► Jó weblap

dorkaa.hupont.hu

20. Konténer rendelés Budapest

► 1-2 órán belüli, olcsó konténer rendelés Budapest területén, +36 21 300 7197

kontenerbudapest.hupont.hu

21. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

22. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291

► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.

utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu

23. Film,játék-extrák

► király pc ps2 ps3 xbox 360 psp-és játékok és gta meg bionicle itt mindent meglehet találnia bioniclék-röl ésa játékok-ról és a filmek-röl meg a legok-ról

games-extras.hupont.hu

24. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

25. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

26. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

27. BIONICLE

► Király bioniclek

bionicleglatorianss.hupont.hu

28. Védett Föld

► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)

vedettfold.hupont.hu

29. MotoGP Információs Oldal

► Az egyik legnagyobb motorverseny bemutatása és ismertetése az oldal célja. Jó szórakozást kívánok! Pfaff Tamás

motogp.hupont.hu

30. Miley Cyrus:)

► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!

crazyladys.hupont.hu

31. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

32. Nem minden Fekete-Fehér

► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD

olvaso-oldal.hupont.hu

33. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142

► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.

darazsirtasa.hupont.hu

34. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

35. D a n i s R A C I N G

► www.DanisRacing.hu

danisracing.hupont.hu

36. Napelem rendszerek teljes körű kivitelezése

► Cégünk napelem rendszerek teljes körű kivitelezésével, telepítésével foglalkozik

napelemesrendszer.hupont.hu

37. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

38. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

39. CJ és I barát honlapja.

► Foci forever

baratokk.hupont.hu

40. ♥Minden ami sztár!♥

► Az oldal elköltözött! IDE: http://mindenamisztar14.mindenkilapja.hu/html/25235357/render/kezdolap

mindenamihannah.hupont.hu

41. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

42. Kútfúrás házilag - Fúrj magadnak saját vízkutat! Házi kútfúrás

► Kútfúrás házilag, avagy készítsd el magad a kutadat. Házilagos kútfúrás.

kutfurashazilag.hupont.hu

43. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

44. kozmetikai cikkek vásárlása és rendelése

► nagy ferenc : 06 20 / 914-70-73

nagyferenc.hupont.hu

45. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

46. Self Watering Indoor Planter

► self-watering planter for my indoor plant without using any electronics

natalielutz.hupont.hu

47. Kormánybőrözés Budapest IV. Kerület

► Profi munka, gyári anyagok!

autokarpit.hupont.hu

48. Lakáskulcs és autókulcs másolása!

► Szombaton is nyitva!

kulcsmasolas.hupont.hu

49. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

aerobicszeged.hupont.hu

50. El Internado - Internátus

► Ez az oldal az Internátus (El Internado) című sorozattal foglalkozik. Már a facebookon is!! :)

el-internado.hupont.hu

51. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

52. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

53. Hitel egyszerűen: jelzáloghitel, lakáshitel, lízing

► 28 bank ajánlata egy helyen. Hitel és lízing teljes körű ügyintézése.

hiteles.hupont.hu

54. Víz- gáz- fűtésszerelés Budapesten, fűtéskorszerűsítés!

► FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉS kondenzációs gázkazán telepítésével, kéménybéleléssel, engedélyeztetéssel. Családi ház, lakás, iroda épületgépészeti tervezése, szerelése!

cirkomester.hupont.hu

55. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető

csibekelteto.hupont.hu

56. Vizeli Antal EV

► Kandallók, Kémények,Cserépkályhák,Tömeg kályhák, családi házak komplett kivitelezése, szigetelés, térkövezés

tonerbau.hupont.hu

57. Polgári Búcsúztató - Zombor Zsuzsanna

► Polgári búcsúztatás és temetés szervezés az Ország egész területén! 70-385-0914

memento.hupont.hu

58. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere

► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371

muanyagablakbudapest.hupont.hu

59. LÁSZLÓ ÓLOMKRISTÁLY PARÁDSASVÁR Arany J.u.13. 36/373 -574

► Családi vállalkozásunk ólomkristály termékek kézi csiszolásával foglalkozik. Különleges, egyedi termékekkel, saját tervezésű,egyéni mintavilágú kollekciókkal állunk kedves vásárlóink rendelkezésére. laszlokristaly@gmail.com

laszlokristaly.hupont.hu

60. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel

► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.

numizmania.hupont.hu

61. NÉGY KIVÁLÓ TERMÉK AZ EGÉSZSÉGEDÉRT ÉS ANYAGI FÜGGETLENSÉGEDÉRT!

► Vegyszer és adalék mentes zöldség és gyümölcs koncentrátumok fogyasztása és népszerűsítése által egészségesebbé és anyagilag önállóbbá válhatsz.

negytermek.hupont.hu

62. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

mosogepszerviz.hupont.hu

63. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

64. Integritás Közhasznú Egyesület

► A páciensek és hozzátartozóik pszichiátriai rehabilitációs, érdekvédelmi, önsegítő szervezet

integritas.hupont.hu

65. Efficiently getting out of debt

► You may find yourself under a mountain of debt

anneboyd.hupont.hu

66. ORCHIDEAL KENNEL KISCICÁI

► Csincsilla perzsa, füst , barna tabby és sima perzsa almok, kiscicák !

orchidealbaby.hupont.hu

67. Bejelenzkezés

► itt és most

login.hupont.hu

68. ☻!!!Minden ami Miley Cyrus!!!☻ (szerkesztés,feltöltés alatt)

► Ez a honlap a Miley Cyrus (Hannah Montana) sztárjával foglalkozik!!!Mindent dolgot és infót megpróbálok összegyűjteni!!!:):)♥ (habár még csak 1-nek foglalkozok eféle weblappal remélem tetszeni fog mindenkinek♥)

mileycyrusolda.hupont.hu

69. wonderfulphotos

► Citate,Cofee, szep idezetes, verses, nevnapi, szuletesnapi kepek , hatter szettek, fejlecek, sorelvalasztok, feliratok , versek, idezetek! Az oldalak folyamatos feltoltes alatt allnak, latogass meg gyakrabban, koszonom , danke, multumesc , thanks.

wonderfulphotos.hupont.hu

70. Biztonság

► vagyonvédelem, biztonsági cég, költöztetés

cegek.hupont.hu

71. Horse Racing Sport Betting

► Our horse racing results page provides a comprehensive results service from all corners of the globe, with meeting from Hong Kong, India, Japan, Singapore, and the UAE all covered.

janebraun.hupont.hu

72. A homo digitalis kora

► A homo digitalis, vagyis a modern kor embere a tér és idő szabadságát kapta meg az új évezredben. Ott áll egy forradalmian globális változás küszöbén, ami olyan változásokat generál, mely kétségkívüli hatással lesz az emberi kommunikáció jövőjére.

homodigitalis.hupont.hu

73. SZTÁRSZTORIK

► Sztárok,minden mennyiségben!

starstorik.hupont.hu

74. Miley-Selena blogja

► Ez az oldal csak Miley Cyrus/Selena Gomez-al foglalkozik és sok értékes dolgot fogsz itt megtalálni amit máshol kétlem...Ha te is igazi fan vagy akkor ez az oldal csak rád vár!!Ha megnézed hamar te is rájössz;)

miley-selena.hupont.hu

75. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 15
Heti: 21
Havi: 559
Össz.: 138 611

Látogatottság növelés
Oldal: Beregszászi György a solymászok mentora A MAVOSZ-ban
solymászatról mindenkinek, elméletek, ismeretek, kalandok - © 2008 - 2025 - solymaszat.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »