Nemzetközi solymász találkozó Szarvas 1986 (Bogyai Frigyes)
Erről a találkozóról egy kicsit eltérően szeretnék beszámolni., hisz szervezésében hála a Bechtold-Duhay vezetői párosnak, csupá a K-i kapcsolatokkal és egy csoport vezetésével kellett foglalkoznom. Jó idő Kitűnő hangulat és sok kedves régi és új barát tették emlékezetessé e találkozót. Talán valahol még egy videóm is van róla amit bizony digitalizálni kellene. Ma már nem emlékszem, hogy az orosz vadász újságon, a moszkvai solymász ismerőseimen, vagy más csatornán keresztül kerültem kapcsolatba a grúz solymászok vezetőjével, a lényeg az, meghívásomat elfogadta és megírta melyik repülővel érkezik Nagyon vártam én is a találkozásunkat, s Száskával tolmácsommal már vártuk a reptéren a moszkvai járatnál. Tipikus ábrázata kirít az orosz utasok közül, s igy sietve mentünk elé. Gyorsan kocsiba szálltunk, rövid ismerkedés után első kérdése az volt, hogyan ismertem fel. Nevetve válaszoltam:azon a járaton Ő volt az egyetlen kaukázusi s bizony kirít a tömegből. A második , melyre tolmácsnőm kétszer is rákérdezett - ez kb tíz percnyi személyes ismeretség után történt - van-e szeretőm ill. hány van. Akkor nem értve a kérdés hátterét valami viccel elütöttem a választ. Később a találkozó után még egy hétig vendégül láttam, hogy be tudjam neki mutatni gyönyörű fővárosunkat és egy kicsit közvetlenűl tudjunk beszélgetni a grúz solymászatról, hisz egy nyüzsgő , programokkal teli rendetvényen ez nem olyan egyszerű. Őt mindenki kedvelte, szeretett vona vele néhány szót váltani, s ekkor én voltam a tolmács.
Igyekezett minél alaposabban megismerni a mi rendezvényünkt, hisz náluk a közösségi össze jövetelek versenyek, ahol zsűri értékeli a madarak teljesítését. Érdekes módon ilyem megmozdulásokról láthatunk felvételeket a facebookon (Pakisztán, Mongol stb.) itt műpedzés és röptetés folyik zsűri és közönség előtt. Élvezettel szemlélte a vadászatokat a teríték készítést, s európai solymászati hagyományainkat. Érdekes közkedvelt egyénisége volt a találkozónknak. Rokkenbauer Pál is - kinek stábja videót készített a találkozóról - kérdésekkel halmozta el.(lásd, fotó) A találkozó ideje alatt töltötte be 60.évét. Ezt megtudta az USA-ból érkezett Ambrus professzor, s a záró vacsorán tortával köszöntötte Givit.
először képeket töltök fel a szöveget később mellékelem
A képek megtekintése előtt nézzük a statisztikát! (Nem az én olvashatatlan írásom, talán Bevhtold Istváné).
12 ország 143 résztvevővel képviselte a solymászokat. Ebből 81 külföldi. Ekkor a külföldiek révén találkozóink jelentős anyagi többlettel zárultak a mellett, hogy a magyarok kevesebbet, a hagyományos K-i vendégek semmit sem fizettek. 49 külföldi és 36 belföldi solymász jelent meg 38 héjával 11 sassal, 6 sólyommal ésa1 harrissal., valamint 19 kutyával.
Készülődés a megnyitóra: jobbról Berkesi József(Tanárúr), Duhay Gábor, Medgyessy György, Bechtold István (elnök) Dominik Kollinger Magyar származású német solymász. (Ő tolmácsolta az elhangzottakat)
Sasos csoport. Jobbról Dékány Péter, mellette Markovits Tibor. Ők vezették a csoportot.
Gyülekező
Csoportom első napi terítéke, mellettem balra Marosi Iván a szlovák solymász vendégekkel jobbra Stift Imre.
Marosi Iván felveszi madarát a fácán kakasról.
Elöl csupán egy sárga folt Erzsó a fácánt álló drótos magyar vizslám, melyet Szofival igyefszemk megfogni.
Fácán pedzés az aszfalton. Balra Mirka az igen tehetséges szlovák solymász hölgy, jobbra - melegítőben - Givi Csogovadze a grúz solymász klub vezetője.
Készül a teríték . solymászaink kérik Givit, hogy álljon középre.
Teríték.
Végöl össze állt a csapat, Lábamnál Erzsó.
Jelentek a VT hivatásos vadászának
Vera és Ulrich Voel -el beszélgetek. Sági Oszi tőlük kapta ajándékba szirti sasát, Verocskát.
Vera
Ulrich az alanti képeken mutatja be hogyan ellenörzi ékfarkú sasának "érettségét".
Balról: Kriszti Lányom Szofival, Stift Imre, Kovács György, Sági oszi.
Jobbról Rokkembauer Pál Bechtold István, Givi Csogovadze, Bogyai Frigyes Igyekszem oroszból tolmácsolni a beszélgetést.
Jobbról: Bechtold, Duhay, Stift, Mirka.
Mindenkit autókba helyezek el: Mirka, Bogyai
Német solymászok ttaccsolása.
Ambrus professzor és kollegája az USA-ból. Kedves gesztusa volt, hogy a 60. születés napját nálunk ünneplő Giv-t tortával köszöntötte.
Déli pihenő
Madarak kerti ülőkéiken.
A találkozó végén ragadozó madár és solymász bemutatót tartottunk a város sport pályályán.
Akkoriban ilyen terítékeket csináltunk - lelóg a képről. (ez Hódmezővásárhelyi, mert a szarvasit még nem találtam meg)
Givi barátom hazai képe, Sokszor invitált, hogy utazzak ki hozzá, egyedül, családommal, barátommal, barátnőmmel, csk menjek, szívesen várnak. Sajnos akkor a sok elfoglaltságom mellet úgy gondoltam lesz még erre idő. Ma már nagyon sajnálom , hogy a pusztító polgár háború előtt nem éltem a lehetőséggel. Akkor még annyi megtakarított rubelem is volt, hogy krőzusnak érezhettem volna magam. A rúbel elértéktelenedett, Grúzia polgárháborúba darabokra eset, Givi barátomat sem tudtam többé vendégül látni, pedig a moszkvai nagykövetségen is minden lehetőséget megpróbáltam. A kaukázust elszigetelték, a véltozást már nem élte meg.
Lányommal a budai várban.