solymászatról mindenkinek, elméletek, ismeretek, kalandok

a solymászat kialakulásának a feltételeiről a solymászat évezredes szerepéről a hadászatban, a sportban , a fenntartható használat elvének alkalmazásában. solymászati módszerek stílusok, solymász kalandok.

Tihanyi solymász bemutató 1960. A Veszprém megyei idegenforgalmi hivatal szervezésében Virágh Árpád és Bogyai Frigyes kosztümös solymász bemutatót tartott.(BOGYAI FRIGYES)


Dr Zákonyi Pál a veszprémi Idegenforgalmi Hivatal  vezetője kiemelkedő munkát végzett a megye idegenforgalmának növelése érdekében. Nevéhez fűződik a füredi Anna bál felelevenítése, a kinizsi vár idegenforgalomba való bekapcsolása és ebbe a sorba kapcsolódott be a tihanyi Óvár tetején rendezett kosztümös solymász bemutató is.

A felkérés után Virágh Árpád solymász mesterrel össze állitottuk a bemutató programját.  A bemutató fő látványossága  Basa a hatalmas tojó réti sas volt (megszerzésének történetét külön fogom megírni) . Ezen kívül négy kerecsent és két héját szereztünk be a bemutatóhoz. A felkészülés Virágh Árpád háza előtt elterülő bolgár földeken történt, ma erre halad az M3-as autópálya. Elhelyezésünk Tihanyban az Óvár tetején lévő présházban volt, melyet Liphauzer Zoltán tihanyi kőműves bocsájtott rendelkezésünkre. Nem kis feladat volt az állatok, berendezési tárgyak feljuttatása az Óvár tetejére.

A napi gyakorlatozások után következett a madarak tömeghez szoktatása. A nyári kánikulában ez nem csak számunkra, hanem a madarak számára is fárasztó volt.

Sikerült látványos, változatos programot össze állítanunk, melynek a záró száma a szomszéd dombról indított sas lehívása volt. Basa mindíg azonnal felmagasított, amikor hívtam golyóként zuhanva jött kezemre, ilyenkor a süvítve közelítő sastól tartva a tömeg mindíg hátra húzódott. Jól időzítve felé lépve és a kesztyűt alá emelve pihe könnyűen landolt a kesztyűn.

Esténként kellemes kikapcsolódást jelentett, mikor a présház tulajdonosa feljött egy kis borért. A présház alatti hűvös pincébe 72 lépcső vezetett le és sok hordót kellett megkóstolnunk. A melegre felérve bizonytalanná vált  lábunk alatt a talaj s ágyba bújva a zöldtepsiben sűl a málé című népdal éneklése közben jött szemünkre az álom...

Sajnos e látványos és sikeres bemutatót idő előtt be kellett fejeznünk, mert a természetvédelem éber őrei szerint a solymászat bemutatása ellentétes a természetvédelem érdekeivel és céljaival !! (UGYE ISMERŐS SZÖVEG)

 

1960tihany01.jpg

Bogyai Frigyes Basával és Rexel a símaszőrű magyar vizslával.

1960tihany02.jpg

Kézrehívás után. Háttérben a tihanyi apátság.

 

1960tihany03.jpg

Nem könnyű a hatalmas tojó rétisas kitartása míg a fotós próbálkozik.

 

1960tihany04.jpg

Bogyai héjával, virág fehérkői tojó kerecsennel.

 

1960tihany05.jpg

Virágh Árpád solymász mester 61-62 telén az általa fogott két tojó vándorral és az öreg hím kerecsennel.

 

1960tihany06.jpg

Basa kézre száll.

 

1960tihany07.jpg

Virágh, rex Bogyai naponta többször kellet felmenni az Óvár tetejére.

 

1960tihany08.jpg

 

 

1960tihany09.jpg

Igy látta Ruffy Péter az újságíró a tihanyi bemutatónkat.

 

tihany08.jpg

 

Mint látható Miklós barátom levele is elért a "Solymász telepen"

 

tatabanya01.jpg

A tapasztalatok alapján a Váci Herrmann Ottó Solymász Klubb Az ország több területén tartottunk kosztümös bemutatókat. Tata, Gyökössy Zsombor sólyom targoncával. (1963)

 

tatabanya02.jpg

Bevonulás a tatai bemutatóra. Elöl Lehmajer Judit és Kálló Ferenc., mögötte Gyökössi Zsombor. A targonca mögött Dékány Péter, Szvoboda Attila ,  (?....) a sort Bogyai Frigyes zárja. (1963)

 tatabanya_05.jpg

Tatabánya hím héjámmal. Ezzel a madárral vettem részt az őszi ausztriai nemzetközi assólymász találkozón. (1963)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

folyt. 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 24
Tegnapi: 13
Heti: 56
Havi: 73
Össz.: 134 299

Látogatottság növelés
Oldal: Solymász bemutató Tihany 1960
solymászatról mindenkinek, elméletek, ismeretek, kalandok - © 2008 - 2024 - solymaszat.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »